A beiratkozás napján szintfelmérőt írattak velünk. Először volt egy szóbeli elbeszélgetés, ahol igazából csak megkérdezték mióta tanulunk kínaiul, milyen nyelvvizsgával rendelkezünk, valamint volt pár mondat, amit fel kellett olvasni, hogy ismerjük-e a karaktereket, valamint értjük-e a jelentését. A szóbeli után a tanárnő ajánlott egy szintet, ami alapján megírtuk az írásbeli részt. A nyelvikurzuson 6 szint van. A1-A6-ig és közöttük vannak A+ szintek is, én az A3+ szintre kerültem be, ami egy középhaladó szint. Először eléggé megijedtem, hiszen az osztálytársaim már mind elég jól beszélik a nyelvet, sokan voltak már közülük korábban is Kínában, valamint már sok embernek van HSK5 nyelvvizsgája, így el is bizonytalanodtam, hogy vajon ez a szint jó lesz-e nekem. Szeptember 10-én kezdődött a tanítás. A lengyelekkel külön csoportba kerültem, így senki nem volt ismerős az osztályban. Hátul egy lány mellett volt még egy szabadhely. Angolul megkérdeztem tőle, honnan jött, erre a válasz: Hungary (Magyarország)… Virág is az ELTE-re járt, csak ő két évvel felettem, így nem ismertük eddig egymást. Harmadik éve lakik kint, múlt évben diplomázott le mester szakon és most ebben az évben jelentkezett erre a nyelvi kurzusra. Az első hét után az osztály még változott, akik nehéznek/könnyűnek érezték a csoportot tudtak cserélni. Minden nap 4 óránk van, reggel 2x45 perc beszéd és hallgatás óra, utána 2x45 perc olvasás és írás óra. A beszéd és hallgatás órán egy férfi tanárunk volt, aki annyira jól tanított, hogy nagy szerepet játszott abban, hogy végül maradtam ebben a csoportban. Az osztályunkban körübelül 26 fő van, főleg ázsiaiak: japán, thai, koreai (többségben), indonéz, kazasztán, valamint egy spanyol lány és egy magyar fiú, Gergő, így tehát hárman vagyunk magyarok a csoportban ( és szinte az egész suliban, elvileg még van egy magyar fiú az egyik lengyel barátom csoportjában, azonban még nem találkoztunk vele).

   Hihetetlen, hogy az ázsiaiak mennyire kedvesek (itt most nem arra gondolok, hogy a a magyar és spanyol csoporttársaim nem azok). Mindenki nagyon pozitívan, kedvesen áll a másikhoz, már az első napok után igazi családias és baráti légkör alakult ki a tanteremben. Az órák néha érdekesek, néha nem azok, eléggé változó. Az biztos, hogy az összes ázsiai osztálytársam Oscar-t kaphatna az előadásukért, amikor a tanult szöveget el kell játszani, mindig profin teljesítenek :D Mindenre rácsodálkoznak, és szeretnek nagyon-nagyon hangosan nevetni és mellé gyakran tapsolni:D. Az elején nagyon szerettem a beszéd-hallgatást, mint már említettem nagyon jó tanárunk volt, azonban neki sajnos el kellett mennie, így egy új tanárunk lett. Aranyos ő is, de az elején nehezen szoktunk hozzá. Még kicsit kezdő volt, így nem voltak élvezhetőek az órák, de azóta sokat változott, most már sokkal jobban élvezem megint azokat az órákat, mint az írás-olvasást. Az írás-olvasás órán is a tanárunk nagyon aranyos, mind a két tanár inkább olyan, mint egy barát. Sokszor volt, hogy elmentünk együtt enni, lehet velük viccelődni. Követelnek az órán, de ha nem csinálunk házit időben, vagy bármi gondunk van semmi baj. A lengyel barátaimnak például elég szigorú a tanáruk, minden nap rengeteg házit kapnak és követel rendesen. Először sajnáltam, hogy nekem nem ilyen, de aztán áldottam az eget, hiszen ez így pont jó, rajtam múlik, ha szeretném csinálni rendesen akkor csinálom, de ha egy picit szükségem van egy kis lazításra, abból sincs semmi. Minden nap 8:30-tól kezdődik a tanítás. Szerencsére a kollégiummal szemben van az épület, így elég elindulni 8:28-kor és simán beérünk. Vannak szabályok, hogy mennyit lehet késni, nálunk annyira nem nézik, de például a lengyel barátaim tantermének az ajtaja mellett van egy kártyaleolvasó, ahol mindig le kell húzniuk a kártyájukat, ezzel jelzik, hogy ott vannak az órán, azonban ez a gép mutatja, ha késtek és a tanár beleszámítja a hiányzásba. Meg van adva mennyit lehet hiányozni, de például, ha előre szólunk, hogy hiányozni fogunk nem olyan nagy %-ban számít hiányzásnak. Szeptembert kivéve, minden hónap elején vannak vizsgáink, szóbeli és írásbeli egyaránt. A szóbelinek hasonló felépítése van, mint a nyelvvizsgának, az írásbelin eddig mindig a tanult témákról kellett fogalmazást írnunk. Az osztály eddig mindig egész jó eredményeket kapott, azonban hallottam, hogy más csoportban sokan megbuknak ezeken a vizsgákon. Az egyik lengyel barátom mesélte, hogy elvileg itt a Donghuan túl nagy a követelmény, nehéz a tananyag és sok diák a következő félévben inkább más egyetemre, például a Jiaotongra át szeretne menni, mert ott sokkal egyszerűbbek az órák. De elvileg most a Donghua tervezi, hogy a következő félévtől könnyíteni fog. Mivel az én tanáraim mindig elmondják rendesen mire kell számítani a vizsgán én ezt a nagy követelményt egyáltalán nem érzem. Párszor volt, hogy szombaton vagy vasárnap volt tanítás, mert szünet miatt pótolni kellett, azonban olyankor a tanárok mindig kinti órát terveztek. A tanult témákkal kapcsolatban kellett a helyi emberekkel kis interjút készíteni, azonban ez sosem volt egyszerű, hiszen nagyon ritkán álltak le beszélgetni. A fiatalabbak szinte sosem álltak le, azonban az idősebbek nagyon szívesen beszélgettek velünk.

   Választanunk kellett egy osztályfelelőst, egy japán hölgyet, Tomo-t választottuk. Annyira lelkes, mindig időben tájékoztat minket a fontos dolgokról, Halloween-ra terem díszítéssel is készült, valamint már november közepén hozta a karácsonyi dekorációt. Sőt még arról is gondoskodott, hogy az órák közti szünetekben legyen mit ennünk, innunk, így hozott be kávét, teát, rágcsákat, amikből bárki vehet. A szülinaposokról sem feledkezünk meg, már kétszer voltunk közös ebéden, ahol Tomo még egy kis aprósággal is készült, egy kis táblácskákat is hozott ajándékként, amire mindenki ráírhatta a jó kívánságait.

   A Konfuciusz ösztöndíjasoknak lehetőségük van megpróbálni a HSK (írásbeli) és HSKK (szóbeli) nyelvvizsgát ingyen, vagyis előre be kellett fizetnünk, de elvileg vissza fogjuk kapni az árát. Volt egy megbeszélés, ahol a vezető tanár kiosztott egy lapot mindenki nevével, az eddigi nyelvvizsga pontokkal és hogy ebben a szemeszterben mi lesz a cél. Mivel nekem HSK4 és HSKK közép nyelvvizsgám volt, így a HSK5 nyelvvizsga, valamint a középszintű szóbeli csak magasabb elért ponttal volt a cél. Kettesével beosztottak minket, és minden pár kapott egy tanárt, aki segített nekünk felkészülni a vizsgára. A szobatársam Kaja is féléves ösztöndíjjal van kint, így mi összekerültünk és egy nagyon kedves tanár, Mark segített nekünk, minden héten 2x2 órát készültünk együtt. Számomra a HSK5 eléggé nehéz, óriási nagy lépés a HSK4-hez képest. Még mikor az ELTE-re jártam utolsó évben főleg 5-ös anyagokat oldottunk meg, de rettentő nehezen ment, nem tudtam elképzelni, hogyan fogok tudni tovább lépni a 4-es szintről. Azonban a A3+ csoportban olyan könyvből tanulunk, ami rengeteget segített, sok olyan szót tanultam már meg órán, ami szerepel HSK5 nyelvvizsgában is. Nem volt túl sok időnk felkészülni, konkrétan kb. 1,5 hónap volt rá, és +1600 szót kellett volna tudni. A nyelvvizsga hetén, azért igyekeztem gyakorolni, december 2-án volt a vizsga, de nagyon nehéz volt és nemcsak számomra, szinte mindenki ezt mondta. A legnagyobb probléma, hogy sok a feladat és nagyon kevés rá az idő, nem is lehet végig olvasni a szövegeket, már rögtön a választ kell kikeresni a kérdésekre, mert egyszerűen nincs rá idő. De nagyon jó volt letudni, meglátom, hogy sikerül-e, de egyáltalán nem gond, ha most nem, a tavaszi nyelvvizsgára már otthon alaposabban fel fogok tudni készülni, ha úgy alakul, hiszen itt a nyelvvizsga mellett még az órákra is kellett készülni, így tényleg sok volt egyszerre.

   Igyekeznek egyéb programokat is szervezni a külföldi diákoknak, például egy versmondó versenyre jelentkezhetett minden osztály. A mi osztályunkból végül nem indult senki, de a szobatársamék szerepeltek. Több fordulós volt a verseny, a döntő nyilvános volt, így el tudtunk menni szurkolni. Nemcsak simán elszavalták a verset, hanem vagy valamilyen történettel kötötték össze, vagy voltak, akik énekeltek, voltak akik táncoltak. Minden helyezet egy kupont kapott, amivel az osztály el tud menni egy vacsorára. Mindenki nagyon profin teljesített, még azok is, akik még csak most kezdték el tanulni a nyelvet.

   Év elején hirdették, hogy a külföldi diákoknak van lehetőségük klubokban résztvenni, lehet például focizni, jógázni, tajcsizni, fotózni… Természetesen a fotósklub alap volt, hogy arra mindenképp fogok jelentkezni, valamint szerettem volna még valami sportot választani. Először a jógát választottam, azonban kiderült, hogy rossz időpontot adtak meg és egybe esik a fotósklubbal, így végül arról lemondtam és a tajcsit választottam, gondoltam, ha már itt vagyok kint Kínában ki kell próbálni. Az első tajcsi óra egész jó volt, a tanárunk egy idősebb hölgy volt, aki csak úgy dobálta az orrához a lábát. Már tanultunk egy mozdulatsort is. Azonban a második tajcsi órán rá kellett jönnöm, hogy ez mégsem az én sportom, így végül elég hamar vége lett a tajcsis karrieremnek :D A fotós klubot egy férfi tanár tartja, aki itt tanít az egyetemen. Kínaiul tartja, azonban nagyon egyszerűsítve meséli el a dolgokat, így érthető. Mindig hoz saját fotókat, megmutatja mire érdemes figyelni a kompozícióknál. Kellett vinni saját fotókat is, mindenkinek nagyon tetszettek a fotóim, ami nagyon jól esett. Nagyon szuper dolognak tartom, hogy van lehetőség ilyen délutáni órákra járni, amik kicsit színesebbé teszik a hétköznapokat.